Tartalom   Madarak csiripelnek, szabadok, boldogok!

Csak az én szívem marják a gondok! Lehajtott fejjel, könnyeimet titkolván ülök a kocsi puha ülésén! Egy ismerős házat pillantok meg, a kocsi befékez, kiszállok és erőltetem mosolyom! Nem veszik észre, hogy titkon mégis könnyes a szemem! Besétálunk a házban, hol egy ismeretlen srác fájdalommal teli szemmel néz rám! Hosszasan néztük egymást és éreztük, hogy lelkünk egy ritmusra dobog! Sorsuk abban a percben összefonódott! Sok boldog percet éltünk át együtt! Szerelem nem volt, „csupán” egy gyönyörű barátság!

Egy késő éjszakán hosszas beszélgetés után vettem a bátorságom és rákérdeztem, miért ilyen karikás mindig gesztenyebarna szeme!? Erre ő hosszas csönd után mélyen szemembe nézett, megfogta kezem és bevallotta: drogozik! Kérdeztem, miért teszi, miért jó neki! Öli saját magát csendesen! Azt felelte: nincs mellette egy ember sem, ki féltené, óvná! Nem találja helyét ebben a világban! Azt mondta értem értelme lenne káros szenvedélye nélkül élni, de már nem megy neki!

Hosszú boldog napok után el kellett válnunk, sírtunk, mint 2 jó barát, bár tudtuk hamarosan újra látjuk egymást! Én már tiszta szívvel, őszinte mosollyal ültem hazafele az autóban, ő egy bulira készült, melytől félt nagyon, mert olyan emberekkel lesz, kikben nem igazán bízik! Este izgatott szívvel várom a holnapot, hogy újra lássam őt, ki megszépíti nyomorúságos életem! Megcsörren a telefon egy remegő hang beleszól s csak ennyit mond „Félek! Szerettelek nagyon” s a telefon elhallgat! Én próbálom újrahívni, de nem lehet! Kikapcsolta…Végigsírt éjszaka után újra ismét napos reggel van! Csak az én szívem gyötri a gondolat, mi lehet vele, kit oly nagyon szeretek!? Elérkezett a várvavárt perc, mikor talán újralátom őt és megkérdezhetem, mik voltak este ezek a nyugtalan szavak! Újra a régi házhoz közelgünk! Én berohanok és kérdezem az ősz nénitől „hol van?” Ő lehajtott fejjel mondta, menj a házukhoz és kérdezd a szüleit! Szívem összeszorult, nehezen vettem már a levegőt, de rohantam! A ház előtt sok autó és egy apró kislány guggolt és zokogott! Odaszaladtam és kérdeztem, miért sírsz kislány elcsuklott a hangja s szólni sem tudott már! Éreztem, hogy baj van s hogy meg akarok halni… A házba rohanva léptem be! Ott állt az édesanyja fekete ruhába, kisírt szemekkel nyújtotta kezét! Én összeestem a sírástól és tudtam, hogy mi történt! Meghalt a fiú, kiért éltem! Elvesztettem őt s saját magam! Magával vitte a szívem! A seb sohasem gyógyult be! Pedig már 1 éve! A szobámban fekszem és az együttöltött gyönyörű órákra gondolok! Miért mentél el? Magamat hibáztatom! Nem fogtam kezed, de a legnagyobb baj, hogy nem szóltam senkinek a halálod okáról, pedig megakadályozhattam volna, de nem tettem! Most gyötörnek a gondok és a lelkiismeretem nem hagy, de már tudom késő, s érzem most boldog vagy! Messze tőled zokog egy lány, ki szeretett, de tudja, hogy vége már! Ezzel a szöveggel búcsúzik tőled s tudja, hogy egyszer újra együtt lesztek! Hisz nem lehet, hogy a barátom ily hamar elhagyjon, s nem hiszi, hogy a boldogságból neki csak ennyi jutott!